A szombati napon sem tekerés – sem előadás, a túrát értékeltük ki. Végigkérdeztük egymást, ki hogyan értékelte a túrát és mit visz innen haza.

Még az este Furu Árpádtól tudtuk meg azt is, hogy Torockón található Közép Európa talán legrégebbi parasztháza 1688-ból, továbbá, hogy a ház fel van újítva és direkt ilyen görbe!

“A Torockóiak mindig különcök voltak.” Egy ideig osztrákok leszármazottainak vélték magukat, sajátos bútorfestést alakítottak ki, melyet az erdélyi szászok munkáiból gyökereztették. Egyedi temetkezésük van: a domboldalba vájt sírboltokba a koporsókat betolják és nem dobnak rájuk földet (természetesen elfödik).

Aki Torockón jár és eddig még nem tette volna meg, mindenképpen látogasson el Ida néni magánmúzeumába, a 174-es szám alá. Nemcsak a látnivaló nagy élmény, hanem Ida néni maga is nagyon pezsdítő. A múzeumról kiskönyv is készült (Ida néni magánmúzeuma / Benedek Csaba, Kürtössy Péter. ISBN 978-963-06-5074-8), ha ön türelmetlen a következő torockói látogatásáig, akkor addig is olvassa el ezt!

További két könyvet szeretnék még ajánlani, mindkettőt Furu Árpádtól. Az egyik Kalotaszeg népi építészete a másik pedig Műemlékvédelem Torockón. A könyvek nemcsak igényesek, hanem igazán tartalmasak és érdekesek és nem is túl terjengősek.

A Székelykő megmászása egy olyan élménnyel gazdagít, melyet szerencsére nem lehet lefényképezni. Az alábbi fotóról talán annyit, hogy vizet sem vihet a valódi, helyszínen csak saját szemmel meglátható látványnak.

Idősek, fiatalok és kisgyermekek sora mászta már meg – ha nem is könnyű, de bárki képes rá.

Azzal zárom az V. Erdélytúra útinaplóját, hogy biztatunk mindenkit arra, hogy lássa és ismerje meg hazánkat Erdélyt, mert biztosak vagyunk benne, hogy – akárcsak mi – meg fogja szeretni. Szívesen segítünk azoknak akik hasonló túra szervezésében gondolkodnak, keressenek fel minket, megosztjuk velük amink van: az összegyűlt információkat, a tudást, a tapasztalatainkat, a jókedvünket s még ki tudja mit.

Sokan ezt a címet egy horrofilmnek, vagy egy pornófilmnek adnák, én egy egyszerű Erdélytúrás blog bejegyzésnek adtam ezúttal. Nem akármilyen nap volt ez a “hetedik nap”, nehezen jellemezhető jó-rossz szempontból, kifejtem: az utolsó bicajozós nap, van akinek jó – van akinek rossz. Az utolsó előtti Kalotaszeg túrás nap- egyertelműen rossz Hosszú a táv, nem olyan jó, de sok kocsma van útközben hmm, van akinek jó – van akinek rossz. Röviden ennyit bevezetőül. Vagy a rendhagyó ébresztés is a bevezetőhöz kéne tartozzon?

Ébresztés: a gonggal történt amiről a panzió amelyben aludtunk a nevét kapta, tehát gong és kamera- sokan már gyűjtik a pénzüket a filmesek lefizetésére hogy kitöröljék a fantasztikus anyagot ahol borzos fejjel, félcsórén, félkómásan a GONGRA ébredeznek.

Nagy nehezen elindultunk az épülő autópálya irányába. Az első megálló Magyarlóna, ahol megnéztük túránk utolsó kazettás templomát, és ahol egy nooogyon nooogyon furcsán beszélő néni próóóbált bészélni nekünk a templomról és oz oootópályáról, többé-kevésbé sikerült is neki.

"A kazettákat "Valami Lajos" festette" (Umling Lőrinc ) – tudtuk meg.

Eltávolodván az oootópályától -attól még a vizorba maradt- megérkeztünk Magyarfenesre, egyenesen egy igazi életművész birodalmába, ami pont olyan volt mint egy igazi életművész birodalma: egy hatalmas udvar, ahol a különböző művei voltak-hát inkább stratégikusan szerteszéjjel elhelyezve, mint kiállítva, de nagyon jó hangulata volt az egész birtoknak.

Voltak ott mini bronzszobrok és maxi szénaszobrok, tájház, ökoház, TV -be zárt postagalambok, különböző szamártípusok (nem mindegyik volt ott, volt olyan is akit mi vittünk), nyuszik, és éééééés egy eddig teljesen ismeretlen állatfajta aminek az Élő Erdély Egyesület a büszke felfedezője: KALOTAPINCSI

Ugyancsak Magyarfenesen megtudtuk, jobban mondva tanúi lehettünk annak, hogyan kell a női báj és sárm (Fóris Réka) segítségével sikeresen működő szövetkezetet (www.numulites.ro) újraalapítani.

Ami a nap hátralevő részében következett arról tulajdonképpen nem illene ilyen nyilvános helyen írni, na de a mi Egyesületünk nem a szégyenlősségéről vagy a diszkréciójáról híres, úgyhogy kedves olvasó, csak itt és csak most leírjuk.

Motiváció: nagyon erősen esett az eső már vagy 100 órája, megfagyva, elázva, hisztisen, benedvesedve közeledtünk Léta vára fele. Azért nem volt teljesen olyan mint Kafka kastélyában, mert egyesek elérték a várat, de a mázsoritáteá csak a Létai Bárig jutott. Ott kérem alássan egy nagyon szimpatikus, kedves rendes HMCS-helyi menő csávó- látván hogy milyen sokan vagyunk, milyen szépek és ügyesek vagyunk, és főleg látván hogy zuhog az eső, és nem tudunk továbbbiciklizni, meghívott minket "egy-egy korsó sörre, azaz 40 korsó sörre".

Az eső még mindig nem állt el, a korsó sörök is elfogytak, ezért még meghívott két láda sörre is, mi hálából nyomtunk egy felejthetetlen ÉEE partit a Létai Bárban-nem lehet nem nagy betűvel írni e hely nevét.

A következő betervezett programpont Borrév, fürdés az aranyosban lett volna, de mi inkább a zuhogó esőben, pocsolyában, nyálban, takonyban való fürdést választottuk.

Vidáman fürödöztünk a fent leírtak alapján a száguldó kamionok között a Jára völgyén hol lefelé hol felfelé, mikor egyszercsak kb pont a Buru táblánál elállt az eső. Ekkor vettük észre milyen gyönyörű tájakon fürödöztünk a biciklin.

Torockóig már rövid volt az út, de lélegzetelállítóan szép. Maga a falu pedig egy kész csoda, mesébe illő fehérre meszelt házikók, zöld ablak- és ajtókeretekkel egy festői táj közepén.

Torockón Furu Árpád fogadott minket, a Transylvania Trust Alapítvány oszlopos tagja és építész szakembere, aki sokunk szerint az egyik "legfaszább kalotaszegi csávó". Ő egy más, számunkra új szemszögből mutatta be Kalotaszeget és Torockót. Következtetés: Romániában működhetne a falukép védelem, és az értékmegőrzés úgy ahogy Torockón szinte tökéletesen működik, csak ügyes emberek és pénz kell hozzá.

A Transylvania Trust Torockón gondolt egy merészet: "1996-tól kezdődően Torockón átlagban 140 műemlék jellegű ingatlan tulajdonosa részesül évente karbantartási támogatásban azzal a feltétellel, hogy elvégzi háza körül a megfelelő karbantartási munkálatokat, épületei értékes építészeti és utcaképi elemeit nem változtatja meg, illetve változtatási szándékaival szaktanácsért az alapítványhoz fordul."

Furu Árpád, a hozzáállása, az életereje és a sikereik számunkra nem csak példaértékűek hanem hosszú évekre adtak hitet adtak ahhoz, hogy érdemes Erdélyben hinni, élni és dolgozni.

Minket tehát "Erdély elvarázsolt" ismét. És ön? Mikor hagyta magát utoljára elvarázsolni?

A pihenőnap egy kevésbé pihentető "Libuskáim ®" mulatsággal záródott, mely után a reggelt indulási gyakorlatokkal kellett kezdjük.

Az idei túrán már egészen biztosan megdöntöttük a gumidefekt rekordot, minden napra több is jutott, a 6.nap reggelén is több lapos kerékre ébredtünk, annak ellenére, hogy előző nap a bringák nem voltak használva. Rejtély? Talán valamelyik gumicég figyelt fel ránk és szúrogatta ki egy beépített embere kerekeinket?

A reggeli tornán már legtöbben tudták, hogy rövidesen egy 7 km-es mászás vár rájuk Mărişelig (Havasnagyfalu), a túra utolsó móc településéig. A mászás nem volt könnyű, de legalább túl vagyunk rajta. A tetőre érve Avram Iancu-nak állított fehér keresztnél gyűltünk össze és hallgattuk meg Szabó Károly rövid előadását róla. Avram Iancu és az 1848-as forradalom minden bizonnyal az egyik legvitásabb kérdés a román és a magyar nép között. A mi szemszögünkből az Avram Iancu csapatok által végrehajtott magyarok lemészárlására (pl.: Nagyenyed) nincs mentség. A románok szemében Avram Iancu nemzeti hős, aki a félresöpört román igények érdekében állt ki a csaták mezejére. A legvékonyabb dolog amiben megegyezhetünk az viszont kétségtelen: az osztrákok kitűnő érzékkel járultak hozzá a két nép egymással szembe állításához és ahhoz, hogy a 12 pontból 11 pontban egyetértő felek (románok és magyarok) egymásnak essenek. A végeredmény ismert.

"A táj szép" – állapíthatta meg bárki aki körbenézett a kék ég, fehér felhők, zöld hegyek, napsütötte havasi házak gyönyörű kombinációján. Szép már csak azért is, mert mindenki fejében ott a tudat, hogy innen az erdélytúrák történetének talán leghosszabb – mintegy 30 km-es – ereszkedője következik.

Tudja ezt Ursula is, az egyik bringának az elején csücsülve. Ursula – a kis sárga lánymaci – kicsivel több mint egy éve az élőerdélyes bringatúráknak állandó résztvevője. A transzfogarasi túrán került hozzánk az Argeş-ből a Bâlea tóhoz történő visszamászás napján. A csapat őszintén aggódott a táv és a szintkülönbség miatt. Akkor került Ursula hozzánk azért, hogy ha a csapat morálja lemenne, akkor tekerjen el mellettünk és dobjon fel minket. A tavalyi Csík-Gyimes-Gyergyó túrán egyébként került neki vőlegény, aki sajnos meghalt, de erről részletesebben itt lehet olvasni: Csík-Gyimes-Gyergyó 2008, 6.nap estéje (aug. 14.)

"A gravitáció boldoggá tesz" állapítottuk meg, a hosszú és boldog ereszkedő (szakszóval: lüttő) végén a tarnicai tó gátjánál.

A túra utolsó napjaiban a korábbi évek tapasztalatai alapján már a társaság kevésbé tud figyelni a honismeretre, ezért ilyenkor jobban fognak a könnyedebb programok, mint például a tóparti piknik, így ennek a programpontnak ezen a napon jutott egy néhány órás szelet.

A nap végén sikerült bejutnunk a gyalui várba. A város magyar alpolgármestere várt minket és kaphattunk tőle történeti áttekintést.

A kialakuló beszélgetésben kifejtette, hogy szerinte Székelyföld területi autonómiája utópia és, hogy a magyar népnek voltak és vannak kitűnő tudósai, művészei és sportolói, de kitűnő politikusunk nem is volt és úgy tűnik nem is lesz.

A korábban említett lokális faj, a kalotapincsi pedig egyre többször tűnik fel, az ember közelsége szemmel láthatóan nem zavarja.

A pihenőnapon néhányan úgy pihentek, hogy nem pihentek. Jól jártak.
Megpróbáltuk megnyomni a szünet gombot a honismereti szalagot lejátszó kétkazettás magnón erre a napra, szerencsére sikertelenül. Ha az erdélytúrázó kíváncsi és megy, akkor a hon mind jön szembe s ismerkedik meg velünk. A haza kikerülhetetlen.

Különösen fontos megismerkedni a helyi faunával, nem csak az itteni emberek, de az állat és növényvilág is ránk mosolyog. Kalotaszeg egyedi faja a kalotapincsi.

A szamosbazárt felkeresők végképp lementek a kalotaszeg térképről, de hát a pihenőnap az pihenőnap, ilyenkor el lehet hagyni a tábor (Kalotaszeg) területét.

Egy másik csoport a tó partján valóban pihent. Előző nap az út mentén összeismerkedtünk egy holland hölggyel aki egyedül túrázott a környéken. Megörült nekünk, mert az utolsó napokban a szállásán senkivel sem tudott beszélgetni. El is hívtuk a pihenőnapra egy tekerésre a tó körül. A lehetőséget megraradva ismertettük meg vele is Erdélyhont egész nap saját gondolatvilágunk szerint.

Aztán nagyon hamar elszomorodtunk mikor megláttuk az előttünk magasan ívelő hegyeket amiken át kell tekerni. Nehezen, de sikerült megérkezni a váralmási várhoz, hmm teljesen személyes vélemény: Kopacz Ági előadása érdekesebb volt mint maga a vár, ha valamiért akkor talán azért megérte odáig kimászni, na de amúgyis kilométer hiányos a társaság, kellenek az ilyen plusz hegyre tekerések, jobban mondva tolások.

A vár tetejéről amúgy nem sikerült senkinek sem megszerezni a három alapszínűre tervezett zászlót-magyarul tricolort.

Mikor már mindenki kezdte frusztráltnak és depressziósnak érezni magát, mivel még nem láttunk egy templomot sem, végre megérkeztünk a Farnasi templomhoz. Rigó Csaba emlékplakettet érő előadást tartott a kis templomról, de plakett helyett kérdésekkel, beleröhögésekkel, majd végül egy vastapssal jutalmaztuk, amiről kiderült hogy a református templomokban tiltva van.

Nem elég, hogy mindent elmondott a kazettás mennyezetekről úgy általában, a Kalotaszegi református templomokról, az Umlingek legrégebbi műveiről, amelyek ebben a templomban találhatóak, hanem még egy bónuszt is kaptunk tőle a végén: egy római kori oroszlán formájúra faragott kő! Az oroszlán nehezen felismerhető, de az egyertélműen látszik, hogy nagyon régi.

Közben a csoport két táborra oszlott, a vita tárgya az erdélyi magyarság milyensége

1.) barbárok voltunk, és szerencsére a szászok és a hozzájuk hasonló fejlett népek megcivilizáltak, vagy

2.) már eleve civilizáltan érkeztünk annak idején a mai Középeurópába, ami talán már csak fogalom, ebben a formában hogy Középeurópa.

Innen újabb hegy, amit véletlenül sem kerültünk ki, megmozgatni sem tudtuk, ezért átmásztunk rajta. A mászást sokan unták, ezért ilyen ocska kifogásokkal, mint lánc elszakadás, tengelytörés, gumi kipukkadás megálltak. Voltak akik szomorúak voltak, és unták, ők egy jó nagy, tökös eséssel próbálták feldobni a napjukat, én személy szerint a kaszkadőrködésre tervezett, szexi kaszkámat akartam kipróbálni egy kemény vettetőzéssel.

Következő megállónk: Magyarbikal, túránk során itt találtuk az első, egyesek szerint Kós Károly által elcseszett, mások szerint helyrehozott templomot, ilyenből még sokat fogunk látni. A falubéliek mindenesetre büszkék a templomra, és a hely szellemére. Frappáns megállapitás a templomkertben: közös vonása a kalotaszegi templomoknak, hogy mindenik aljában jólesik egy sör, egy szendvics, egy kis pihenés, vagy egy ölelés.

Bikalról egy minimum 60% -os lejtőn másztunk fel már megint, mindenkit kicsinált, de szerencsére maradt egy annyicska energiánk, hogy bejussunk Bánffyhunyadra, ahol a gyönyörű templomnak egész komoly konkurenciát jelentenek a ….. hát a gyönyörűnek az ellentéteként jellemezhető cigánypaloták. Amúgy a visszatérés az urbánus környezetbe cimű fejezet senkinek nem tetszett. Hunyadon megpihentünk a szó szoros értelmében egy fafaragó műhelyben, ahol Kudor István beavatott minket a fafaragás titkaiba. Ettől még nem tud senki közülünk szépen faragni, de legalább láttuk hogy kéne.

Sakkor megint tempó tempó tempóóóó, nehogy lekéssünk a várva várt táncházról. A táncház pont olyan lett amilyenreszámítottunk, szükségünk volt egy kis zenés táncos mulatságra már, és amúgyis megérdemeltük, mert erőst sokat tekertünk s erőst ügyesek voltunk.

A pálinka egyeseket segített másokat gátolt a táncban, de legalább mindenki jól szórakozott. Ha már táncolni nem is tud, legalább a tiszta szobából ellopott szűrben s szoknyában feszítsen. Danolászva, kalotaszegi tánclépésekben tértünk vissza a szállasra s nyugovóra.

Inaktelke felé megláthattuk az előző nap meglátogatott (legrégibb) kalotaszegi templom 1km-rel odébb található haranglábát (in action).

Inaktelkén az istentiszteletről távozó helyieknek elénekeltük az inaktelki szerelmeses témájú nótát, ami alább hallható:

Felfedeztük a kalotaszegi dombokat.

Kőrösfőn 1848-ról, Vasvári Pálról, Avram Iancuról és Bălcescuról informálódhatnak az érdeklődők Péntek László alpolgármestertől, a Vasvári emlékházban – mi is megtettük, látogassanak el önök is!

Sztánán ismét egy különdíjas erdélyi “frankó legény” várt minket hűs udvarában. Osvát Lajos azért különösen érdekes, mert 1976 és 1990 között körbekerékpározta egész Romániát. Egy alkalommal a Brassó-Kolozsvár távolságot egyetlen nap alatt tették meg, hajnal 4 és este 11 között. Elmondása szerint a legnehezebb szakasz a Torda utáni emelkedés a feleki tetőig volt. Akkoriban mivel ennivalót vásárolni nemigen lehetett, a táskában 1 heti kenyéradaggal vágtak neki a tekerésnek. 1990-ben azért hagyta abba a kerékpározást, mert lett lehetőség különmunkákat végezni s így pénzt keresni. Na s akkor felmerül a kérdés, vajon a pénz vagy a bringázás boldogít-e joban? Bármelyik legyen is, szépen felújított sztánai házában Osvát Lajos mindenképpen sugárzott az életerőtől

Este a zsoboki gyermekotthonban szívtuk magunkba a gyermekek kacagását, amelytől azt érezheti a faluban járó, hogy az egész hely virul és zsibog. A református pap kezdeményezésére jött létre a Bethesda gyermekotthon, mely épületet tervezője Kós Károly nyomdokain lépdelve tervezte meg. A gyermekotthon mellett azonban van saját pékség és tejüzem. A faluban ez az intézmény mintegy 150 embernek ad munkát. Így nincs kiöregedés, elvándorlás, hanyatlás – ez az élő Erdély.

Villám templom és tájházlátogatás Mérán. A templomban rendkívüli kisugárzással rendelkező lelkésznőtől megtudtuk, milyen szigorú szabályok szerint ülnek a hívők a kalotaszegi templomokban: az apraja a nagyjától, az emberek az asszonyoktól külön, a fiatal legények és lányok egymásnak háttal – de így is megtalálják a módját a szemezésnek hihi. Kevésbé izgalmas információ: a mérai templom más mint a többi kalotaszegi templom.
Tájháznál: dilemma – a magasan vetett, szépen díszitett ágyban alól vagy felül alszanak a fiatalok, az alattuk vagy fölöttük alvó öregek hagyják-e őket aludni a nászéjszakán?

A zsúfolt motívumú bútorok megcsodálása után gyorsan elindultunk Magyarvistára, csapatokba szerveződve. Kifejezetten említésre méltóak a csapatok nevei: Száguldó hangulatharcosok, Vigyorgó sityakosok, Békésen hasítók, Precíz pucájúak, Wolf – problémamegoldók, Rucagergetők.

Magyarvistán gyönyörű templom, az Umling család mesterműveivel. A lelkész “csávó” stílusa enyhénszólva furcsa, semmiképpen sem a templomhoz méltó.

A nagyon finom, templomkertben elfogyasztott, ebéd-szendvics- után egyenesen béereszkedtünk a legnagyobb vistai kőfaragó műhelybe, ahol Pisti, a kőfaragó, a kőtörő gépek zajával konkurálva elmondta, hogy a vistai kő, mészkő, a pora bátran fogyasztható emberek és állatok által, valamint a világ második legnagyobb épülete, a bukaresti kászá popórululy is vistai faragott kővel van díszítve.

Next stop, Türe, ahol Vistával ellentétben a templom annyira nem látványos, de a lelkész stíusa annál inkább.

A templom előtt rendkívül kedves fogadtatásban volt részünk, László György, türei születésü író, és Erzsébet asszony forró fánkkal, hideg pálinkával és nagyon meleg szívvel várt minket a Bánffy kúria udvarán.
Meghatódva és szinte hihetetlen csendben csüngtünk Gyuri bácsi szavain, aki Kalotaszeg történelmén és szokásain kívül, a honismeret fontosságáról is beszélt.

Nagyon nehezen, de végül otthagytuk Gyuri bácsit, feltelve az ő optimizmusával, ami az erdélyi felemelkedést, megmaradást illeti. Célba vettük esti szálláshelyünket, Mákófalvát, egy rövid megállóval a nadasdaróci műemléktemplomnál, ahol láttuk kalotaszeg legrégebbi, de egyben legkevesebb haranglábbal rendelkező tornyát. A haranglábat következő nap látjuk meg, mert 1 km-rel odébb van.

Kérünk mindenkit, hogy ne sértődjön meg ezen, de mi bizony magunk közt, gondolatban “osztjuk” a nagyszerű embereknek az “erdélyi fasza csávó” díjat. A megnevezés mégha profán is, részünkről nagyon nagy elismerést takar, az olyan embereknek adjuk, akik egyfajta követendő példaképeinkké válnak valamiben.

Mákófalván Szabó Zsolt várt ránk, akit mi bizony ebbe a kategóriába sorolunk és a napunkat úgy zárta, hogy mindamellett, hogy sok mindent megtudtunk Kalotaszegről, Kós Károlyról, mosolygós szellemisége járt minket át, mellyel úgy térhettünk nyugovóra, hogy tudtuk, ez a nap nem volt hiábavaló.

A mai nappal elkezdődött az V.Erdélytúra, melynek célja, hogy mindenki ismerje meg a hont. Idén Kalotaszeg a honnak az a része amelyet megismerünk.
Két szervező s egy legény Dévából már itt vagyunk a helyi általános iskolában s várjuk, hogy a résztvevők vajon mikor kezdenek érkezni.

Idén 45-en leszünk a tervezett 50 helyett. Sajnos sokan az utolsó pillanatokban mondták le a túrát s ezzel jónéhányan akik jöttek volna nem tudtak eljönni, így a héten 5 hely mindig üres lesz az aszfalton.
Ez évi túránkról egy film is készül, melyben mindenki ismereteket és hangulatokat kaphat a napfényes (vagy esős?) Kalotaszegről!
Az útvonalunk különben Méra-Mákófalva-Zsobok-Kalotaszentkirály-Beliş-Gyalu-Torockó.
Igen tudjuk, hogy Torockó már nem Kalotaszeg, ellenben kitűnő helyszín lesz arra, hogy az idén 5 éves születésnapját ünneplő Erdélytúra buliját megtartsuk.
Tartsatok velünk a héten itt a blogon és a legjobb kolozsvári rádiókban, az Erdély FM-en és a Paprika rádióban!